Nemrég megismertem valakit... nevetve és bohóckodva indult az egész,nem vettem komolyan,csak egy fiú volt a sok közül...aztán megváltozott valami. Gyönyörűnek hívott. Annak is éreztem magam. Furcsa volt. Az övé lett minden gondolatom. Nem vágytam másra, csak egyetlen percre érezze azt, amit én. Nézzen a szemembe és lássa,amit én. Hogy nem olyan rossz,mint hiszi. Hittem benne, úgy éreztem most minden más lesz, nem kell félnem. Ő jobban félt. Kiszállt mielőtt elkezdődött volna. Hogy mi ez? Nem tudok semmit, csak azt hogy hiányzik. Pedig nem hiányozhat...

Nem akarok tökéletes életet, mert az csak illúzió! Én egy olyan életet akarok, amikor ha este lefekszek aludni, és elalvás előtt végiggondolom, hogy mi történt velem aznap, elégedett mosollyal az arcomon alszom el...

Van a barátság... Két, vagy akár több ember kapcsolata, olykor mélyebb, olykor felszínesebb, inkább haveri. De az örökös kérdés: létezhet-e barátság nő és férfi között. Igen, létezhet olyan kapcsolat nő és férfi között, ami kizárólag a szavakban, gondolatok cseréjében nyilvánul meg, és ez mindkettőjüknek bőven elég. Egyik sem akar a másiktól többet, mint lelkileg, szellemileg épülni, eltölteni néhány kellemes percet, órát. Hiszem, hogy létezik ilyen barátság. Egyetlen kivétel van csupán. Egyetlen eset, egyetlen találkozás, egyetlen helyzet cáfolhatja meg ezt. Létezik olyan érzés, amely kizár mindenféle barátságot nő és férfi között. Ezért van, hogy nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak. Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt, sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze. Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb, megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából, egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már soha nem lehet baráti érzés. Aki ezt mondja, hazudik. Önmagának, és a másiknak. Mert nem létezik ilyen barátság.

Régen írtam...régen is voltam ennyire összetörve. Másnak talán buta piti dolognak tűnik...engem mégis számtalanszor újra és újra összetör. 
Annyi lelkesedés és annyi annyi optimizmus szorult belém... eddig sosem értettem miért... de már tudom, hogy a végére legyen minek elfogynia.
24 éves vagyok,semmim sincs az életben. Nem tudom,mit várok, miért várom szüntelenül hogy egyszer csak jobbra fordul minden. Néha egész jól elvagyok,harmóniában magammal, aztán jön vmi.. és már nyoma sem maradt a magabiztosságnak,az önbizalomnak, annak,hogy valamire tartom magam. Hihetetlen, hogy mennyire könnyen képesek az emberek ezt elvenni tőlem....

‎"When you're struggling with something, look at all the people around you and realize that every single person you see is struggling with something, and to them, it's just as hard as what you're going through." Nicolas Sparks -Dear John

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

Sokat hibáztam az életem során. Hagytam, hogy az emberek kihasználjanak, és elfogadtam a megérdemeltnél sokkal rosszabb dolgokat. Ám tanultam a rossz választásaimból, és annak ellenére, hogy van pár dolog, amit sosem kaphatok már vissza, és vannak emberek, akik már soha nem fognak bocsánatot kérni, legközelebb már okosabb leszek, és nem horgonyozok le olyan dolog mellett, ami kevesebb, mint amit megérdemlek.

Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bűnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket.

Visszanézve a múltba, az agyam leblokkolt,majd mosolyogtam... Őrült vagyok? Még mindig hiányzol...

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett!

Az élet túl rövid ahhoz,hogy egyszer csak
felébredj és megbánd.Szeresd azokat,akik jók hozzád.Felejtsd el
azokat,akik nem.Hidd,hogy minden valamilyen okból történik.Amikor új esély adódik két kézzel kapj érte.Ha ez gyökeresen
megváltoztatja az életed ne ellenkezz.Soha senki nem mondta,hogy
könnyű az élet,csak azt,hogy érdemes élni.

Bárhogy is bánt és bárhogy is gyötör
Az élet rossz, és túl mély már a gödör
De kimászhatsz és még kiláthatsz
Csak magaddal törődj ahelyett, hogy másokat hibáztatsz.
Bármit mondanak, ne törődj vele,
Mert a szívedbe, lelkedbe nem látnak bele.
Nem tudják, hogy mire vagy képes, csak tedd magad
Érzed, ahogy forr a véred
Kelj fel és járj barátom,Csak egy karnyújtásra az álom!
Én látom tüzet a szemedben
Mi ad erőt az útra, a sorsod a kezedben
Feledd múltad és nézz a jövőbe
Hagyd égni, hogy elmúljon örökre
Minden rossz, minden emlék mit átéltél,
Hogy a sötétből a fénybe átlépjél

"Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!"

Kicsit rossz irányt vett az életem,össze kell szednem magam kicsit, talpra állni és megint boldognak lenni egyedül. Néha azt érzem, azt a hiányt,azt az űrt, ami bennem van, megpróbálom bulikkal, haverokkal kitölteni, de nem sikerül. Ilyenkor jön a sírás, hiszti... és a görcsösen megfelelni akarás. De mindeközben elrontom a dolgokat. És ez egyáltalán nem segít. Sőt. Kicsit magamba akarok szállni és változtatni, mert ez így nem jó... nagyon nem.

Túl sokat gondolok még mindig rád,pedig nem akarom,minden porcikámmal ellenkezni próbálok. Mert még most is fáj,és nem tudom mikor leszek úgy,hogy már nem fog. Nem tudom elterelni a gondolataim, egyfolytában a miérteken agyalok.

Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.

„Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt
aki majd megadja azt ami hiányzik az életünkből.
Valakit aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk
azt aki képes mindhármat nyújtani,
igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket......“

"Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk."

Jelentkezhetnél... megint eltűntél egy ideje....